Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mátyás és a bíró lánya - Mátyást megvendégelik

2011.11.12

Mátyás és a bíró lánya

Egyszer Mátyás király, mikor éppen álruhában járta az országot, beért egy faluba, ahol azt olvasta a bíró kapuján:

"Itt lakik ennek és ennek a községnek a bírája, aki minden búbánat nélkül él."


Mátyás füttyentett egyet:
- Á, de jó dolga van ennek a bírónak, hogy minden búbaj nélkül él. Ha csak ez a baja, adok én neki egy kis gondot.
Budára visszaérve nyomban megparancsolta az egyik szolgájának, hogy pattanjon lóra, vágtasson el a bírához és egy lyukas cserépkorsót vigyen azzal, hogy azt a bírának be kell foltozni, különben lefejezik.
Átadta a szolga a korsót meg a király üzenetét. Nagy bánata lett hirtelen a bírának, három napig enni-inni sem tudott. Volt a bírónak egy szép eladó lánya, az váltig kérdezgette:
- Apám, mi baja van magának? Víg szokott lenni, most meg nem is eszik bánatában.
- Minek mondjam, lányom, úgy sem tudsz segíteni rajtam.
- Nem biztos, apám. Ha tudok segítek, ha nem, de legalább ossza meg velem a bánatát.
- Idenézz, lányom, ezt a korsót küldte nekem a király, hogy foltozzam be, mert máskülönben lefejeltet.
- Hahá, apám, ezen búsul maga? Küldje neki vissza azzal, hogy fordítsa ki a fölség először a korsót, mert mindennek a visszájára teszik a foltot.
- Ejnye, lányom, de vág az eszed.
Úgyis tett a bíró, ahogy a lánya tanácsolta, a király meg elfogadta az üzenetet.
- Ej, mégis meg kell még ijesztenem ezt a bírót! - gondolta a király.
Magához rendelte a szolgáját és leküldött a bíróhoz egy malomkövet, hogy nyúzza meg, különben felakasztatik.
Erre a bíró megint nagy bánatba esett, három napig szavát sem lehetett hallani, aztán végre, a nagy rimánkodásra megszólalt.
- Apám, mondja meg, mi baja, ne eméssze magát.
- Jaj, lányom, most már tényleg nem tudsz rajtam segíteni.
- Hátha tudok, apám.
- Azzal bízott meg a király, hogy a malomkövet, amit a háznak támasztottam, nyúzzam meg.
- Ejnye, apám, maga ezen búsul? Küldje csak vissza a követ azzal, hogy előbb erissze le véréről, mert csak azután lehet nyúzni az állatokat is.
Megörült a bíró:
- Jól van, lányom, megpróbálom.
Úgy is volt, a király az üzenetre nem tudott mit mondani.
Megtudta aztán a király, hogy honnan fúj a szél, hát a bíró lányát akarta megleckéztetni. Üzent is a szolgájáért:
- Édes szolgám, menj el ebbe és ebbe a faluba, mondd meg a bíró lányának, hogy látogasson me engem, de se nem lóháton, se nem gyalog, se kocsin, se az úton, se az út mellett ne jöjjön. Ruhába is menjen, de meztelenül is legyen, hozzon is nekem ajándékot meg nem is, mert különben lefejeztetem.
Megkapta a lány az üzenetet, de a szeme sem rebbent. Fogta magát, lehányta magáról az összes ruháját, csak a melltartóját hagyta meg. Fogott egy galambot, két szita közé tette. Elővezette az egyetlen bakkecskéjüket, a jobb lábát rátette a kecske hátára, úgy ment az úton, míg Budára nem ért a felséges király elébe.
Mikor a palotához közeledett, jelezték a királynak, hogy valami csodaszert látnak az úton, mindjárt itt lesz a palotában.
A király a kapuban várta.
- Felséges királyom, úgy jöttem, ahogy parancsoltad, nem jöttem sem gyalog, sem lóháton, sem kocsin, sem az úton, sem az út mellett, meztelenül is vagyok, de azért maradt rajtam valami. És itt az ajándék.
Azzal felemelte a szitát, hát elrepült belőle a galamb.
- Elszállt az ajándék, felség, tehát hoztam is meg nem is.
- Jól van, édes lányom, nagyon jól csináltad, de inkább a csúnyádat takartad volna el, mint a melledet.
- Azt nem lehet, királyatyám, mert a csúnyámat az Isten teremtette, de a mellemet magam növesztettem.

 

 

Mátyást megvendégelik

Mátyás király vadászgatott egy rengeteg erdőben társaival. Délfelé járt az idő, készítette a szakács az ebédet, de Mátyás az idő alatt úgy elcsámborgott, hogy eltévedt. Ráesteledett, de még mindig nem lelte barátit. Elfáradt, elcsigázódott, mikor megpillantott egy pislogó fényt. No, oda már bemegy, megpihen éjszakára. Egy öreg anyóka lakott ott.

Beköszönt:

- Adjon isten jó estét, édes öreganyám!

- Adjon isten neked is, fiam! Mi járatban vagy?

- Eltévedtem. Vadásztam társaimmal, de sehogy nem találom őket.

- Édes fiam, a sötétben már úgysem találod meg őket, ha a világosban nem találtad. Itt van ez a ládikó, ezen megpihenhetsz reggelig. Vacsorát nem tudok neked adni... De várjál csak, van egy tyúkom, azt levágom.

Levágta az anyóka a tyúkot, megkopasztotta, főzött belőle jó húslevest.

Megmelegedett Mátyás szíve, mikor eléje tette az anyóka a párolgó, finom levest. Megolvasta hány zsírszem gyöngyözik a leves tetején, és azt mondta:

- Tudod-e, anyóka, ki vagyok én? Bizony Mátyás király.

- Ó, fiam, ne haragudj rám, nem ismertelek meg, és királyhoz illően meg sem tiszteltelek.

- Nagyon elégedett vagyok, anyókám, mert egyetlen tyúkodat is levágtad a vendégnek, és megfőzted levesnek. Most annyi aranyat kapsz tőlem, ahány zsírcsepp gyöngyöződik a levesed tetején.

Elővette Mátyás király a pénzes zsákját, és híja nélkül kiszámolta az asztalra az aranyakat.

No, erre betoppantak vadásztársai.

- Jaj, királyunk, az egész erdőt bejártuk érted! Miért jöttél ilyen messze tolünk? Nagyon aggódtunk érted.

Közben meglátták az asztalon a sok aranyat, megtudták, miért kapta az anyóka a gazdag jutalmat.

"No - gondolta magában a kuktája -, majd főzök én a királyomnak olyan zsíros levest, hogy nem győzi nekem az aranyakat olvasni a zsákjából."

Hazamentek. A kuktája mindjárt másnap elkészítette a tyúkhúslevest, feltálalta. Mátyás király sejtette, honnan fúj a szél, hát méregbe gurult:

- Te kukta, elrontottad a levest, ehetetlen, mert csurom zsír az egész. Többet nem leszel a kuktám, amerre akarsz, arra mehetsz!

Lekókadt fejjel hagyta ott a kukta a királyi udvart. Sok aranyat akart, de nem kapott semmit.