Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. A zsák és a foltja

2012.12.17

7. A ZSÁK ÉS A FOLTJA

A vendégek hamarosan eltakarodtak Magyar Balázs udvarából. Útnak indult még aznap a király is egész kíséretével. Egyedül Holubán maradt ott másnapig, ő is előreküldte kísérőit, hogy zsoldosait gyűjtsék össze, serege álljon mielőbb indulásra készen. De neki magának fontos dolga volt még itt. Elhatározta, hogy amint elcsendesedik az udvar, szóba hozza Magyar Balázsnak a leánykérést…

Úgy is lett, Késő este, mikor a hadi készülődéstől fáradtan vacsorához láttak, előbátorkodott kérésével. Sürgős volt neki nagyon, mert egy pillanatra sem volt nyugodalma azóta, hogy látta Jolánkát Kinizsi Pál szemébe nézni. Persze arról szó sem lehet, hogy Magyar Balázs holmi molnárlegényhez adja egyszer a lányát, de az ördög nem alszik. Jobb minél előbb bekötni a leány fejét. Ha a felesége lesz, majd vigyáz ő aztán, hogy merre tekingessen a fiatalasszony.

Balázs vezérnek bizony keserű lett a falatja ettől a kéréstől. Mert igaz, igaz, hogy Holubán dúsgazdag ember: Kegyeltje a királynak is, de hát zsoldosvezér mégiscsak zsoldosvezér. Nem magyar főúr, a lányához nem való. Különben sem szívesen vált volna meg egyetlen lányától. Majd a szíve szakadt meg az öreg katonának, ha arra gondolt, hogy nem láthatja maga körül gyönyörű leánykáját, nem hallja gyakori nótázgatását.

Dörmögött mogorván valamit Holubán kérésére, hogy így meg úgy, éppen most háborgatja ezzel a kéréssel, amikor elég gondja van a hadi készülődéssel.

- De hát nem mást, csak ígéretet szeretnék nyerni, mielőtt hadba vonulunk - erősködött a zsoldosvezér.

Utoljára is azzal rázta le magáról a mogorva öreg, hogy hát menjen, kérdezze meg a lányát

- Ördögadta, teringette! Csak élne szegény feleségem hogy ne nekem kellene foglalkoznom ilyen dolgokkal. Menj, kérdezd meg tőle. Ha leányom úgy akarja én nem bánom, odaadom. Bár megmondom, nem szívesen, okosabban tenné, ha apját gyámolítaná még egy kicsit. Nem késik ki az időből.

Hogy mit szólt Jolánka Holubán leánykérésére, azt rajtuk kívül nem tudhatta senki… Annyi bizonyos, hogy nem valami biztatót, mert a kérő azon nyomban, felkerekedett s rövid búcsút véve a vár urától, még hajnalhasadás előtt útnak indult.

Nagy vágtában ment gyors lábú, drága paripáján. Még magasan járt már a nap, mikor kicsit lassított. Nem volt egyetlen kísérője sem, hacsak nagy szégyenét nem nevezzük annak. Amint így poroszkált, pihentetve lovát, egyszer csak egy másik lovast pillantott meg nem messze maga előtt. Sovány, girhes lovon baktatott az. Hátulsó két térdét összeverte a szegény pára, s úgy himbálta a farát, majdhogy el nem dőlt. Aztán még valami furcsaság is volt: a lovas után pehely röpült olyan sűrűn, mintha rongyos dunnát ráznának. Holubán megbiztatta lovát, hadd lássa közelebbről miféle csodabogár ez. Melléje lovagolt, s akkor látta, hogy útitársa egy kendermagos tyúkot kopaszt csak úgy szárazon.

- Mi az! Tyúkot loptál, hékás? - kiáltott rá.

A lovas összerázkódott hangjára, és a tyúkot hirtelen köpenye alá dugta.

- Nem lenne csoda, uram, ha loptam volna, úgy megéheztem a hosszú útban.

- Hát üres tarisznyával indulsz országot járni?

- Nem értem én rá felcsomagolni. Valósággal szöknöm kellett a falumból.

Kis pénzemen ezt a paripát vettem, hogy jobban haladjak.

- Paripát! - nevetett Holubán. - Gebe ez, nem paripa.

- Milyen legyen egy szegény földönfutónak? Fogadj fel, uram, szolgálatodba.

Katona voltam eddig is, uraság bizalmasa, de csúffá tett az az átkozott Kinizsi.

- Milyen nevet hallok?

- Kinizsi Pál. De bosszút állok rajta, ha addig élek is.

- Gyenge legény vagy te ahhoz, fiam. Hiszen ha rád fúj, elrepülsz a táltos lovaddal együtt.

- Nemcsak az erő számít, uram, hanem a ravaszság is. Ahol pedig azt osztották, ott zsákot tartottam, nem kicsiny szütyőt.

- Igazad van, a ravaszság nagy erő. Hogy hívnak?

- Titusz a becsületes nevem.

- Amennyiben a tyúklopást becsületes dolognak nevezik. - Holubánnak kezdett megjönni a jókedve. - No, nem baj, ha tyúkot loptál is, azért nekem jó emberem lehetsz, igaz-e?

- A hűség és alázat mintaképe leszek, ha felfogadsz.

- Egye fene, hát csak lovagolj utánam, de tarts tisztes távolságot, mert még azt hiszik, Holubánnak ilyen nyomorult csatlósa van. - Azzal előrevágtatott.

Ami pedig a tisztes távolságot illeti, azt könnyű volt Titusznak betartani, azazhogy nehéz volt egészen le nem maradnia Holubán nyomából. De nem hagyta magát. Elhatározta, ha beledöglik is végül a gebe, új gazdájától el nem marad többé. Ütötte-verte a szegény párát kardlappal, kézzel, a félig kopasztott tyúkkal is a végén. Mikor pedig egészen eltűnt előle az úri lovas, kínjában, mérgében még a ló nyakába is beleharapott.

Szerencsére Holubán megint lépésben hajtott. Nagy kínszenvedés árán, de mégiscsak nyomában maradt a tyúklopó.