Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi versek

2008.11.30

REMÉNYIK SÁNDOR: JÁNOS EVANGÉLIUMA
Ravasz Lászlónak

Összehajolnak Máté, Márk, Lukács,
És összedugják tündöklõ fejük
Bölcsõ körül, mint a háromkirályok,
Rájok a Gyermek glóriája süt.
A gyermeké, ki rejtelmesen bár
S természetfölöttire fogantatott:
De fogantatott mégis, született
S emberi lényként, tehetetlenül,
Babusgatásra várón ott piheg.
A gyermek, a nõ örök anya-álma,
Szív-alatti sötétbõl kicsírázott

Rongyba, pólyába s egy istálló-lámpa
Sugárkörébe. Bús állati pára
Lebeg körötte: a föld gõz-köre.
A dicsfény e bús köddel küszködik.
Angyal-ének, csillagfény, pásztorok
S induló végtelen karácsonyok,
Vad világban végtelen örömök
Lobognak, zengnek -- mégis köd a köd.
S mindez olyan nyomorún emberi
S még az angyalok Jóakarata,
Még az is emberi és mostoha.

De János messze áll és egyedül.
Nem tud gyermekrõl és nem tud anyáról,
Nem születésrõl, nem fogantatásról,
Csillag, csecsemõ, angyalok kara,
Jászol, jászol-szag, - József, Mária,
Rongy és pólya, királyok, pásztorok,
Induló végtelen karácsonyok:
Nem érdeklik - vagy mint rostán a szem
Kihull az õ külön történetébõl,
Kihull mindez, és mindez idegen,
Apró, földízû, emberi dolog.
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

János, evangelista, negyedik
Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen õrvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényébõl a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verõn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve:

Kezdetben vala az ige.
S az Ige testté lõn.
1939

 

 ***************************************

 

HORVÁTH TAMÁS: A VÁRAKOZÁS NAPJAI ELÉ

Hogy csitul az esõ
s feltámad a szél
s csillagkarmaival
felettünk a tél

akár egy vadállat
torkunkba liheg
hol van ama nagy hó
mosni tényeket

a nagy vigasztaló
opálos lepel
vészt és gyalázatot
egyként födni el

lüktetõ sebekre
gyógyító ige
sámánénekével
milljom hópihe

cipõskatulyában
bújtatott remény
szurok éjszakánkra
rést üt majd a fény

ama nagy havazás
s véle a gyerek
feloldani végre
õsi görcsöket

******************************************

JUHÁSZ GYULA: KARÁCSONY FELÉ

Szép Tündérország támad föl szíremben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörû igézet,
I1yenkor decemberben.
... Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra régi szeretetben,
I1yenkor decemberben.
És valahol csak kétkedõ beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
1902
********************************************
CAELIUS SEDULIUS: SZÛZ MÁRIA KÖSZÖNTÉSE
(450 körül)
(Salve, sancta Parens, enixa puerpera Regem...)

Szent Anya, üdvözlégy, a Királyt szûléd a világra,
Azt, aki országol mennyben és földön örökké
S általölel mindent szent fölségének öröklõ
Abroncsával, s nincs idejének vége, határa.
Szûzek dísze tiéd, együtt anyaság örömével,
Nincs, nem volt, nem lesz soha hozzád senki hasonló.
Szûz egyedül te magad vagy tetszõ asszony az Úrnak.

Sík Sándor fordítása

Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,
Hogy széna-szalma és már soha ne legyek.
Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!
Kik látták az Urat elsõnek? - pásztorok.
Azt mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,
S a porszem képtelen felfogni az eget?
Nézd a Szûz gyermekét! Ezt a bölcsõt tekintsed:
Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.
Bizony a szíved is kicsi jászol, ha lenne,
Újra jönne az Úr, s Gyermekként megszületne.
Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
Elvesznél, ha nem jönne el a szívedben.

********************************************

SÍK SÁNDOR: A NAPKELETI BÖLCSEK

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakán,
Mint egy fehérlõ, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elõl ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nõttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta õket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

*******************************************

MÉCS LÁSZLÓ: A HÁROM KIRÁLYOK

A hívek gyûlnek három filiából
a mi falunkba, hegyi templomunkba.
(Esõben, hóban járnak messzirõl,
színes kendõkbõl a szívük kilángol.)

Mi kis szobánkban várunk a misére.
Eljött két kartárs a szomszéd falukból:
hogy csapjon jó ünneplõ parolát
s apámat a kórusra elkísérje.

Az egyik hosszú, vékony mint a gólya,
Pilátust énekel a passióban.
Tudom, tizennégy gyermeke vagyon
s õ mégis minden hírek hordozója.

A botja végin kutyafej van csontból,
szeme rubint. Ó így nem irigyeltek
még semmit, mint én e kutyafejet,
hogy kijött Ádám a paradicsomból.

Sötét szakállt és púpot hord a másik,
a hangja méla, mélységes zenéjû,
a passióban Krisztust énekel,
özvegy, komor, sohasem hahotázik.

Ülnek, merengnek sorson, fizetésen . .
(Egy tót zsellér skáláz a más-szobában
kit ünnepnap tanítgat az apám.)
Én egy sarokból csont-kutyámat nézem.

Ünneplõ csönd. S e tiszta nyugalomba
belélüktet Isten szíve-verése.
Majd hívón szól a beharangozó
s felballagunk a lejtõs templomdombra.

. . . S midõn három királyról prédikál ma
papunk : úgy érzem, õk a szent királyok,
elhozták tiszta szívük aranyát
s a lelkük édes, szép datolyapálma.

************************************************************

BABITS MIHÁLY: KARÁCSONYI ÉNEK

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?
Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult...

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kirõl zengjük, hogy "megszületett"?

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
**************************************

JÓZSEF ATTILA: BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem.

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél:
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád.
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Fõtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
*******************************************

Uram, Jézus, szükségem van rád!

Köszönöm, hogy megszülettél értem Betlehemben!

Kinyitom életem kapuját, és befogadlak Téged,

mint Uramat, Megváltómat!

Te irányítsd az életemet, és tégy olyanná,

amilyen Te akarod, hogy legyek!

Amen.


***********************************

JUHÁSZ GYULA: BETLEHEMES ÉNEK

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este
A jászol almán, kis hajléktalan
Szelíd barmok közt, kedves bambínó.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény,
S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

*******************************************

JUHÁSZ GYULA: KARÁCSONYI ÉNEK

Szelíd, szép betlehemi gyermek:
Az angyalok nem énekelnek,
S üvöltenek vad emberek.

Boldog, víg betlehemi jászol:
Sok börtün és kórház világol,
És annyi viskó bús, sötét.

Jó pásztorok és bölcs királyok:
Sok farkas és holló kóvályog,
S nem látjuk azt a csillagot!

Békés, derûs karácsony éjjel:
A nagy sötét mikor száll széjjel,
S mikor lesz béke és derû?

****************************************

JUHÁSZ GYULA: BETLEHEMES ÉNEK

A kocsma ajtaját kitárják,
s hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.

A gyémánt csillag áll fölöttük
Füstös lármában szeliden,
Nyájas barmok közt az almon
Ar Ácsnak Gyermeke pihen.

Kántálnak a háromkirályok,
S velük a jámbor pásztorok,
A söntés mélyén egy elázott,
Elbúsult zsöllér tántorog.

Könnyes szeme bámulja báván
A betlehemi csillagot,
A jó reményt, mit körülállnak
Szegények, árvák, magyarok!

*****************************************

JÓZSEF ATTILA: KARÁCSONY

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvetõ hitünkrõl
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Sietõ szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befûl az emberektõl;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengõn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyezõ ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.
1923. dec.

 

**************************************************

ADY ENDRE: KARÁCSONY

I.
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének.
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni.
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja.
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívbõl
- Úgy mint régen -
-Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni.
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermekszívvel
A világgal
Kibékülni.
Szeretetben üdvözülni.

III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erõ hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni ...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra ...

***********************************

HELTAI JENÕ: KARÁCSONYI BALLADA A RÉGI JÓ IDÕKRÕL JÓ VILLON MESTER MODORÁBAN

Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihûlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomoru csöndje bágyasztón fon át ...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?

A régi jó idõk ! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyõt,
Víg gyertya égett, kis csengõ csilingelt
És jött az angyal vacsora elõtt.

Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyûlölet van, átok, babonák ...
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?

Gyermekzsivajgás, égõ, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök ...
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv. Hajléktalan, árva.
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idõk karácsonyát?

 

                                                                         

PETŐFI SÁNDOR: KARÁCSONYKOR

Énhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszketõ könyût.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedûl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhûl.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szívemrõl ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vígan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és Istent imádtunk; Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

Mi lett a díj? rövid jólét multával
Hosszú nagy ínség ... tenger, melyen által
Majd a halálnak révéhez jutunk.

De a szegénység énnekem nem fájna,
Ha jó családom régi lombos fája
Ugy állna még, mint álla hajdanán.

Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
Egy ág keletre, a másik nyugatra,
S éjszakra a törzs, az öreg szülõk.

Lelkem szülõim, édes jó testvérem,
Ha én azt a kort újolag megérem,
Hol mind a négyünk egy asztalhoz ûl! ...

Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz ...

Isten veled te szép családi élet!
Ki van rám mondva a kemény ítélet,
Hogy vágyam ûzzön és ne érjen el.

Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
Mint vészt jelentõ üstökös az égen,
Magányos pályán búsan bújdosom.
Pest, 1846. december
****************************************

***********************************

VÁCI MIHÁLY: BETLEHEMES

Fehér szakállas mennyek bóbiskolnak
a törten megkönyöklõ tornyokon.
Pillámra hull virágzón és elolvad
a súlyos égbõl egy könnyû szirom.

Elhangzott lépteket õriz a mellém,
szemem gyerekkori csillagokat.
Három fáradt bölcs kételkedik bennem
a betlehemi fényesség alatt.
Lélek-fehér tájon át sorakozva
a gyermekkorba tartó lábnyomok;
a harangzúgás hömpölyögve hozza
a fény gyûrûin ringó templomot.

Báránybéléses köd borul a tájra;
kifordított kucsmákban állanak
az oszlopok; vasalt csizmában járja
a kopogós földet a fürge fagy.
Mindnyájunk szíve ma-született Jézus,
imádatlan, meztelen didereg.
Várja köré terelt örömök nyáját,
hogy forró párát ráleheljenek.

Parasztok, pásztorok ájtatos gondban
virrasztanak, - szemük a csillagon;
jönnek vörös fényét követve: - hol van,
amire oly rég vár a bizalom.

*********************************

REMÉNYIK SÁNDOR:
A KARÁCSONYFA MEGÉRKEZIK


Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.
Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézrõl-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyõfa: karácsonyfa már.
Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.

*****************************************

 REMÉNYIK SÁNDOR:
A KARÁCSONYFA PANASZKODIK


El-elnézlek, ti hontalan fenyõk,
Ti erdõ-testbõl kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Ó én is, én is hontalan vagyok!

Piacra vitték a testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mû zuzmarát a zuzmara helyett.

Tudom: elszárad a levágott kar,
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az õsrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szûk szoba.

REMÉNYIK SÁNDOR:
A KARÁCSONYFA ÉNEKEL

Ha szûk szoba: hadd legyen szûk szoba.
A szûk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
Ó csak ne legyen sorsom bús közöny,
Ó csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény.
Égõ fenyõfa, égõ áldozat,
Akit az Isten õsi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
S imbolyogjon a szûk szobák falán.

Mindegy, hogy mi lesz velem azután.

Kolozsvár, 1921 karácsony

*****************************************

KERESZTURY DEZSÕ: KARÁCSONYI RONDÓ

Népszokássá lett a fenyõfa,
gyertya, cukor, aranydió; -
muszáj-ajándék kell, mióta
Mikulásból lett Télapó.

Bennem zsigermelegen csak az él,
mit csöndjébõl gomolygat föl a mély:
pihenõ, kérõdzõ állatok,
bethlehemezõ pásztorok

közt én is játszó gyerek vagyok,
a ,,haj regõ rejtem", a láncos bot,
csillagos ég, imbolygó mécsek,
éjféli mise, hars hálaének.

Ébred a vágy, a remény, hogy ujra-
születik bennem, mi eddig is
súgott szavaim értelmét tudva,
s élni tanított azzal is,
hogy semmit szószerint ne vegyek,
ünnepet, magányt, kínt, örömet:
kotlott gomolygó mélyeimen
s jeleket költött ki a kegyelem.

A megváltást váró századok
újraszültek egy csillagot;
leheltek a jászol barmai,
s robogtak Heródes gyilkosai,
Máriát József s a Kisdedet
csak azért rejtette, szöktette meg,
hogy ne vesszen zsarnok kardja alatt;
legyen Isten-Atyjának Áldozat.

Napfordulóból lett karácsony,
a Mikulásból Télapó,
az ember száll rakétaszárnyon,
s a Kozmoszból mi várható?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.